A
hét vándor egy vizesgödörhöz érkezett, amelynek csupán a közepén volt néhány
ujjnyi víz, és majdnem az egész felületét száradó sár borította.
- Innen szerzünk táplálékot - mondta Apalie. - Mindjárt megmutatom. - Fogta
ásóbotját, szurkálni kezdte a földet, sárkoloncokat fordított ki belőle. A
többi nő is csatlakozott hozzá. Sorba rakták a sárgombócokat. - Megállunk, és
kivárjuk, amíg megszáradnak - közölte Apalie.
Googana szemközt ült Beatrice-szal. Hosszú fehér szakálla, amelyet ma befont,
ide-oda hintázott a két mellbimbó között, ahogy az öregember forgatta a fejét
beszéd közben. Beatrice egyszer csak meglátott rajta egy sebhelyet, amelyet
máskor elrejtett a szakáll. Az erős napfény kiemelte a nagy dudort a mellkas
közepén. Googana észrevette a lány pillantását, és olvasott a gondolataiban.
- Szeretnél többet tudni róla? - kérdezte, és ráhelyezte ujját a régi sebre. -
Szeretnéd hallani a mesémet?
Beatrice mosolyogva bólintott.
- Én beavatott ember vagyok, Okos Ember - mondta Googana. - Minden fiút
beavatnak, valamikor a kilencedik és a tizenkettedik nyaruk között. Ha egy fiú
vad és rakoncátlan, általában kilencévesen esik át az avatáson. A törékeny fiúk
csak tizenkét évesen készülnek föl rá. Részleteket nem mondhatok, mert ez
férfiak dolga, nem olyan téma, amit jó lenne beültetni egy asszony fejébe, de
annyit elárulhatok, hogy van egy ünnepélyes szertartásunk, amellyel minden
anyának el kell búcsúzni a fiától Nagyon megrendítő esemény, mert a fiú adja az
anyjának a búcsúölelést, és napokkal később férfi tér vissza ugyanabban a
testben. Ezzel vége a gyerekes dolgoknak, a fiú meghalt. Egy életben több élet
van, és ezek közül a gyerekkor csak az első. Rájöttünk, hogy mindenkinek
segítségre van szüksége a felnőtté váláshoz, és a beavatási körülmetélés éppen
ezt szolgálja. Ha egy fiú könnyen elsajátítja és alkalmazza a fájdalom
enyhítését szolgáló képzeteket, akkor az a fiú képes lesz tanulni, Bölcs
Emberré válni, ha éppen azt akar, és megvan benne a szenvedély, hogy
élethossziglan egy tehetségre összpontosítson.
- Bennem megvolt. Más Okos Emberek éveken át taníthatják a beavatási
technikákat, de csak a tudós tehet szert a bölcsességre, amelynek birtokában
eldönti, mikor, miért, kinek tesz szolgálatot, és miként osztja meg másokkal az
adományát.
- Már harminchét nyarat láttam télbe fordulni, amikor hangot hallottam. A
messzeségből jött, és azt ígérte, hogy ha megtalálom, kölcsönösen
megajándékozhatjuk egymást jósággal. A hang elvezetett több törzsi nemzeten át
egy csodaszép vidékre, ahol magas szirtet láttam, és mennydörögve zuhant a víz
egy nagy, hideg tóba. A hang a zuhatag alól szólt, mélységes mélyről. Egy
kristály kérte, hozzam fel, hadd lássa a napot, aztán megígérte, hogy megnöveli
képességeimet. Állta az ígéretét, és negyven éve utazik itt a bőröm alatt, a
szívem közelében.
- Ha most becsukom a szemem, utazom a levegőn át, és látom, mit csinálnak
mérföldekre tőlünk. Utazom a föld alatt, és látom a sarjadzó növényeket, látom,
mennyi víz van a föld alatti folyóban, merre van az új alom, és hány kölyök van
benne. Megtanultam használni a madarak és az állatok érzékszerveit, így ha
szólítanak, tudok segíteni a népünknek és az élet minden más formájának. A
kristály lehetővé teszi, hogy belelássak a másik ember testébe, és tudjam, mi
történik benne. Gyakran nem kell hozzá más, csak beszélgetés vagy zene vagy egy
szín. Nincs olyan külső erő, betegség vagy baleset, amelynek ne lenne szellemi
kapcsolata. A bajt akkor orvosolhatom, ha segítek a rászorulónak, hogy
meghatározhassa a lelki növekedés felkínált lehetőségét.
- A föld olyan hely, ahol tapasztalat által tanulunk. Örökkévaló szellem
korodban ide szerettél volna jönni, és hozzájárultál az ide vezető út
megalkotásához. A te energiád szívta fel annak az ételnek a lényegét, amelyet
anyád megevett; a te energiád teremtett testet a rendelkezésére álló anyagból.
Tudtad, milyen környezetbe, helyzetbe, hagyományok közé jössz, és egyetértettél
azzal, hogy tökéletes hely lesz egy különleges lelki gazdagodás élményéhez.
- Ha képesek lennénk emlékezni örökkévaló voltunkra, hamar megértenénk, hogy a
föld az érzések iskolája. Energiánk másfajta összetételű, mint a tűz vagy az
eső energiája, és különbözik a többi növekedő teremtmény, a növények és az
állatok energiájától. A mi energiánk egyedülálló. Emberként azért vagyunk itt,
hogy átéljük az érzéseket, és testünket eszközként használjuk az érzelmi
bölcsesség megvalósításához.
- A test az a vezeték, amelyen az ember útmutatást kap a szellemvilágból, a
Forrástól, minden ősünktől, önnön tökéletes, örökkévaló énünktől. Valamennyi
érzékszerv - a látás, a hallás, az ízlelés, a tapintás és a szaglás - szoros
kapcsolatban áll az érzésekkel. Tulajdonképpen azt kellene mondanom, hogy az
érzés köti magához az érzékszerveket, mert az érzés alkotja az alapot.
- A gyermekek az érzelmi béke állapotában születnek. Ami az érzékeikkel
történik, az érzelmeket vált ki belőlük. Például amikor idősebbek leszünk, és
földerülünk vagy megijedünk a sas szárnycsattogásától, az attól függ, mik a
tapasztalataink a sassal, vagy hogy mit képzelünk róla, azok után, amit láttunk
vagy hallottunk róla.
- Orvosságos Emberként tudom, hogy az emberek egészségesebb életet élhetnek, ha
tisztában vannak ezzel, Okos Emberként pedig azt tudom, hogy a tudás
segítségével többet hozhatnak le az Örökkévalóság fényéből az emberi időbe.
- Ha valaki megharagszik, az életenergia, ahelyett hogy simán áradna, mint a
víz a síkos köveken, ide-oda vetődik, szúrós lesz és hegyes. Belefúródik a
testbe, és felsérti a szerveket. Olyan a harag, mint a dárda: sebet ejt, és
nehéz kihúzni.
- A neheztelés energiája pedig ez - folytatta Googana, és egy másik rajzra
mutatott. - A neheztelésnek is hegyes a vége, de horgas is, tehát belefúródik
az emberbe, és még tovább megmarad. A neheztelés pusztítóbb a haragnál, mert
hosszabban tart.
- Ha szorongsz, ilyen az energia mintája - szólt Googana, és lerajzolta.
- Az irigység, a féltékenység vagy a bűntudat bonyolultabb a szorongásnál. Ezek
a csomók lehetnek a gyomrodban, a bőröd alatt, vagy bárhol lassíthatják az élet
áradását.
- A bánat egészen kis törés. A gyász pedig olyan formája a bánatnak, amely
tulajdonképpen szerető kötés. Eltarthat a túlélő haláláig.
- A félelem megállítja a dolgokat. Megtöri a vér áramlását, a szívverést, a
lélegzést, a gondolkozást, az emésztést, mindent. A félelem különös érzés, mert
tulajdonképpen nem emberi. Az állatoktól jött, akiknél csodálatra méltó, de
igen mulandó szerepe van a túlélésben. Egyetlen állat sem él félelemben. Az
emberek eredetileg nem ismerték a félelmet. Tudták, hogy örökkévalók. Tudták,
hogy minden fájdalom vagy kényelmetlenség csak ideiglenes. Most a félelemből
hatalmas energia lett, ami körülveszi bolygónkat. Ilyen kárt tesz benned.
- Amikor boldog vagy, mosolyogsz, nevetsz, jól érzed magad, így fogadja és
használja a test az energiát - mondta az öregember, és egy másik rajzra
mutatott.
- A béke, nyugalom, pihenés pedig olyan, mint ez a rajz.
- Az érzelmi fölülemelkedés, például az ítélkezéstől mentes megfigyelés, ilyen
sima, csorbítatlan, egészséges, életerőt fokozó energia.
- A mutánsok, hogy az ő kifejezésükkel éljek, azt hiszem, úgy mondanák, hogy ez
egy örök eredményjelző tábla. Rá van írva, hány másodpercet éltél, és még az is
fel van osztva aszerint, hogy életed hány másodpercét töltötted békésen,
elégedetten, hány másodpercig érezted jól magad azért, mert segítettél valakin,
hány másodpercet töltöttél a nevetés örömében vagy a zene áldásában. Az is fel
van jegyezve, hogy léted száz-egynéhány éve alatt mikor voltál haragos, és
mikor átalkodtál meg a haragban, vagy mikor gyűlölködtél, és mikor adtál
fedelet a gyűlöletnek.
- Minden szó, amelyet kiejtesz, fölmegy a párákba, és sohasem hozható vissza.
Mondhatod, hogy "sajnálom", de az még nem nyeri vissza az energiát. A
szándék energia. A tett energia. Ám az ember cselekedhet titkos szándékkal. Az
emberi tudatok egymásra halmozódnak. Most már olyan vastag rétegben veszik
körül Földanyát, hogy egyes helyeken az emberek a közös áldozat tudatát
lélegzik be, és még többet lehelnek ki belőle. De réteggé vastagodtak az
"először én, nem számít semmi más, megszerzem, amit akarok, bármi
áron" meggyőződések és tettek is. Az embereket csak az érdekli, mit lehet
feltalálni, mi a használható, nem törődnek vele, milyen lesz holnap az élet,
vagy egyáltalán lehet-e holnap élni. Az újszülöttek és a kisgyerekek lelke
olyan csodálatosan jó, hogy sokuk ma már csak rövid ideig tartózkodik a földön.
Minden energiájukat a kiegyensúlyozásra fordítják, hogy egyszer majd
kiküszöböljék a rosszat.
- Egyénileg vagy olyanok vagyunk, akik mindennapi tevékenységünkkel ezt a
romboló erőt fokozzuk, vagy arra irányítjuk energiánkat, hogy a szépséget, a
harmóniát segítsük, és megőrizzük az életet a földön.
- Az életed, a tested, a jövőd lehet ilyen
- mutatott az öregember egy rajzra -, vagy - mutatott egy másikra - ilyen is
lehet a világod. Egyedül te döntöd el, melyik legyen.
- Az emberi élet olyan, mint egy csigavonal; az örökkévalóságból jövünk, és oda
térünk vissza, reméljük, magasabb szinten. Az idő kör, a kapcsolataink is
körök. Az őslakos gyerekek korán megtanulják annak a fontosságát, hogy minden
kört, minden kapcsolatot be kell zárni. Ha nézeteltérés merül föl, addig nem
fekszünk le, amíg nem tisztáztuk. Nem alszunk el, abban reménykedve, hogy
holnap vagy valamikor a jövőben majd csak rátalálunk a megoldásra. Ez azt
jelentené, hogy nyitva hagytuk a kört.
- De mi van akkor, ha megkérünk valakit valamire? - vitatkozott Beatrice. -
Esetleg háromszor-négyszer is kérjük, ő mégse teszi meg. Akkor bizonyosan
csalódunk abban az emberben. Nem könnyű azt mondani, hogy felejtsük el, majd,
mint ahogy mondottad, rossz érzések nélkül bezárni a kört.
- A másik választásod az, hogy továbbra is összekapcsolod azzal a személlyel a
csalódás érzését. Tíz évvel később, hacsak eszedbe jut, vagy kimondják előtted
a nevét, ugyanezt fogod érezni, az viszont fizikai eltorzulást idéz elő nálad.
Lásd be, hogy ez nem valami bölcs dolog.
- Akkor hogy intéznéd el? - kérdezte Beatrice. - Te mit tennél?
- Én azt mondanám annak a másiknak: "Ide figyelj, csalódtam ám benned,
amikor szívességet kértem tőled, és te ügyet se vetettél rám. Kértelek újra meg
újra, és egyre nagyobbakat csalódtam." Nevetnék és hozzátenném:
"Lassan foroghat az agyam. Már az első esetnél tudnom kellett volna, hogy
nem fogod megtenni. Nem akarod megtenni. Amikor másodszor kértem, valószínűleg
azt gondoltad, hogy bolond vagyok. Igazad van. Bolondság volt. Sajnálom, amiért
ilyen későn láttam be, hogy neked ez nem fontos." Aztán mindketten
nevetnénk azon, amit tettem, és mindketten bölcsebbek lennénk a találkozástól,
a kör pedig bezárulna.
- De ha komoly dologról volt szó? Például ha egy rokonod mélységesen sértő
dolgokat tesz vagy mond. Nagyon felzaklat vele. A viselkedésének, ahogy ti
szoktátok mondani, nem jó a szaga. Akkor mihez kezdesz ennek a kapcsolatnak a
körével?
- Nagyon határozottan azt mondanám ennek a rokonnak: "Szeretlek téged, de
nem szeretem a tetteidet. Tudom, neked így jó, mert úgy döntöttél, ezen a módon
juttatod kifejezésre magadat. Próbáltam, de nem tudom helyesnek elfogadni a
szavaidat és tetteidet, úgyhogy ezennel lezárom a kapcsolatunkat. Nem szánhatok
rá több energiát. Szeretlek, de nem szeretem, amit teszel, úgyhogy a
legjobbakat kívánom, és ég veled."
- Hú! - álmélkodott Beatrice. - Ezek szerint ha én bezárom a kört, akkor részemről
vége! Ha a másik személy tudomásul veszi, akkor részéről is lezárul a kör. Ha
nem fogadja el, amit mondtam, az sem számít, mert egyedül nála marad bezáratlan
a kör. Ezt pedig oldja meg ő, mert ő tartja nyitva.
- Pontosan! Nem kell kedvelned mindenkit. Nem mindenki szeretetre méltó. Te
abba egyeztél bele a születésed előtt, hogy mindenkit szeretni fogsz. Ez
könnyű. Szeresd mindenkiben a Mindenhatót, és fektesd energiádat azokba, akik
hasonló tudatúak. Egyedül példaadással hathatsz másokra. Csupán akkor változnak
meg, ha készen állnak a változásra. Ne feledd, ez így jó. Így van ez jól az
Örökkévalóság síkján. - Az öregember szakálla a szavak és a mutogatás ütemére
lengett. - A tudatosság meghatározott szintjén érkeztél ebbe a világba, és
lehetőséged van rá, hogy egy szélesebb síkról távozz.
Beatrice egy darabig gondolkozott, aztán megkérdezte: - És azok, akikkel sok
éve találkoztam? Akikre máig neheztelek. Akiket talán sohasem látok viszont.
- Nem számít. Mondd el némán a beszédet, és küldd el a szivárványon oda, ahol
az a személy lehet. A beszéd megtalálja. Gyúrd át egykori ítéletedet
megfigyeléssé. Nem kényszerűség a megbocsátás. Csak megértőbbeknek kell
lennünk. Gyógyítsd be elméd, érzéseid, épséged sebét. Zárd be a kört, és menj
tovább. - Delejezőn nézett a lányra fénylő fekete szemével. - Minél
kifinomultabb az energia, annál közelebb van az Egyetlen Forráshoz. Van úgy,
hogy a heves hadonászás a megfelelőbb, ami közelebb áll a testhez, míg a lassú,
gyengéd mozdulatok közelebb állnak a lélekhez. A harsány, gyors zene testi. Az
egyhangú, elnyújtott zümmögés inkább lelki. A vadászat, szándéktól és
módszertől függően többé-kevésbé lépést tart szellemi utazásunkkal. Nézd a
világot, a kapcsolatokat, a szertartásokat, az ételt, a tanítást, a
szórakozást, még a menedékhelyeket is, és figyeld meg az energia finomodását.
Hamarosan ráébredsz, hogy kevés cselekedettel és még kevesebb szóval tudsz
átalakítani, nyugtatni, segíteni és szeretni. Az ember szerethet a szemével is.
Közelség sem kell hozzá mindig. A szeretet nagy távolságról is képes hatni.
Beatrice mélyen magába itta a hallottakat. Különösen a kapcsolatok köre
tetszett neki. Lelki szeme előtt óralánchoz hasonló, aranykarikákból fűzött
láncot látott, minden karikán volt egy név, és a szíve fölötti karikára azt
írták: "Freda". Eddigi életében minden kétséget kizáróan ez volt a
legfontosabb kapcsolata.
-------------------------------------------
Ez
az üzenet minden léleknek szól. Érvényes volt minden korban, a barlangi
embertől napjainkig. Nem tesz különbséget férfi és nő között. A cél nem az
anyag sikere, hanem a léleké.
Létezik egy eszmény, amelyet az idők kezdete óta őriz az ausztrál sivatagban az
én népem, akik sohasem voltak parasztok, kereskedők vagy pásztorok, hanem
gyűjtögetők, zenészek, művészek és költők. Egységben éltek a földdel, minden
földi teremtménnyel és egymással.
Ideírom egyik szertartási éneküket:
Egyetlen
Örökkévaló,
Aki dalolsz nekünk a csendben, Aki egymás által tanítasz bennünket, Vezérelj engem erőre és bölcsességre. Jártomban-keltemben hadd tanuljam Tisztelni mindeneknek a célját. Segíts kezemnek, hogy tisztelettel fogjon, Nyelvemnek, hogy lélekből szóljon, Engedd, hogy figyeljek, de ne ítéljek. Engedd, hogy ne bántsak, és maradjon Zene, szépség a látogatásom után, Amikor visszatérek az Örökkévalóságba, Hadd záruljon be a kör, hadd legyen szélesebb a spirál. |
Lélek vagy, aki emberi tapasztalatokért jött a földre. Kiválasztottként
kerültél ide. Nem balesetből, nem is véletlenségből születtél attól a két
embertől, akik biológiai szüleid. Tudtad, kik ők, ismerted foganásod
körülményeit, szüleid genetikai mintáját, és azt mondtad: "Igen!"
Lélek vagy, amely a megvilágosodás irányába fejlődik. A föld egy osztályterem,
ahol bőséggel jut neked lecke és szemléltetés. Páratlan bolygó, páratlan
létformákkal, az egyetlen hely a világmindenségben, ahol az érzelmeknek
nevezett energiamezővel közösen az érzékelés hat formája - a látás, a hallás,
az ízlelés, a tapintás, a szaglás és a megérzés - kapcsolja össze a látható
testet és a láthatatlan lelket.
Minden fizikai tárgy egyetlen isteni forrásból ered, és azonos
energiarészecskékből épül. Egyek vagyunk a Teremtéssel.
Valószínűleg ismered a tízparancsolatot, a "nem szabad" törvényeit.
Évezredek óta él velük az emberiség.
Ám ezeknél sokkal előbb léteztek az "ezt szabad" törvényei. Ha
betartották volna őket, sohasem lett volna szükség a második tízparancsolatra.
Te, akit régóta vártak, önként, saját elhatározásodból kerültél ide. Örök
fejlődésed ezt az emberi utazást fogja tükrözni.
Most leírom az "ezt szabad / ezt
kellene" törvényeit minden ember számára.
1. Fejezd ki alkotótehetségedet!
Minden ember a saját
körülményei prizmáján át lát, ezért egyedi kifejezésmódot kínálhat a világnak.
Az alkotókészség magában foglalja a művészetet, de nem korlátozódik arra, mint
ahogy a festés, a zeneszerzés vagy az írás semmilyen értelemben sem magasabb
rendű azoknál az alkotó gesztusoknál, amelyekkel megnyugtatjuk a
szorongatottat, elsimítjuk az ellentétet, rendet teremtünk a zűrzavarban vagy
mesét mondunk a gyereknek.
Az ember nem használja ki a lehetőséget önnön lelkének gazdagítására, ha
elhiszi, hogy nincs alkotó tehetsége, vagy meggyőzi magát arról, hogy
valamilyen élethelyzet akadályozza a tehetség kibontakoztatását. Épp az
ellenkezője az igaz. Megküzdeni a hátrányokkal, harcolni alkotó tudatunk
szárnyra bocsátásáért, ez az érdemdús tevékenység!
A társadalomnak olyan a felépítése, hogy nem mindenki lehet vezető. Mivel
sokkal többen vannak a követők, ez még fontosabbá teszi alkotóösztöneink
kibontakoztatását. Az alkotótehetség pozitív rendeltetésű. Csakhogy
mindannyiunknak megadatott a szabad akarat, amit használhatunk úgy is, hogy
egyformán ártson magunknak és a világnak. Az alkotás megnyilatkozhat abban,
ahogyan fésülködünk, kiválasztjuk a ruhadarabjainkat, berendezzük a lakásunkat,
kertet ültetünk, készítünk egy dísztárgyat, akár abban is, ahogy foltozunk.
Hagynunk kell, hogy tetteink lényünket fejezzék ki, és arra kell törekednünk,
hogy minden tettünkben olyasmi nyilvánuljon meg, amire büszkék vagyunk. Ez a
titok.
2. Ébredj tudatára
felelősségednek!
Vendégek vagyunk ezen
a földön, ezért elvárják tőlünk, hogy olyan - vagy még annál is jobb -
állapotban hagyjuk itt, amilyenben találtuk. A mi felelősségünk, hogy gondot
viseljünk a lét más formáira, amelyek nem szólhatnak, vagy nem segíthetnek
magukon. Felelősek vagyunk azért, amit ígérünk, amit vállalunk és valamennyi
cselekedetünk következményeiért.
Fontos, hogy megértsük: a lélek fejlődésének nincs kezdete és vége. Ez nem
olyan, mint a vízcsap, amelyet hol megnyitunk, hol elzárunk. Ha valaki meghal,
csupán szünet következik be tevékenységében, miközben a fizikai salak lehull.
Tulajdonképpen nem is lehet ölni. Az emberek örökkévaló lények, hiába zárja le
a testi megnyilvánulást a halál. Felelősek vagyunk a közönyünkért, minden
fájdalomért és szenvedésért, amit okozhattunk az áldozatnak, sőt azért is,
ahogyan ezek továbbsugároznak a megsértettről. A halott nem haragtartó, a
társadalom az.
Hogy a mérleg egyensúlyban legyen, felelőssé kell válnunk mindenért, amit mondunk
és teszünk. Meg kell tanulnunk szeretni az élet minden formáját, iparkodnunk
kell segíteni őket.
Felelősek vagyunk a testünkért, ezért az elemektől kapott ajándékért, amelyet
tudatunk segített formába önteni és életre kelteni. Felelőtlenség elhanyagolni
vagy kizsarolni.
Minden ember felelős a nemi viselkedéséért. Felelősek vagyunk a megfogant
gyermekek lelkének irányításáért, testük védelmezéséért. Felelősek vagyunk a
pozitív érzelmi példaadásért.
Ez a törvény kéz a kézben jár az alkotás törvényével. Felelősek vagyunk azért,
amit alkotunk és megosztunk a világgal azért, hogy védelmezzünk másokat és ne
bántsuk az életet.
3. Már a születés
előtt beleegyeztünk, hogy segítünk másokon!
Az emberi élet nem
arra rendeltetett, hogy magános vándorút legyen. Arra lettünk, hogy segítsünk
másokon és törődjünk velük. Valamennyi cselekedetünkben az a gondolat vezessen:
"Mi szolgálná leginkább a létezők javát?"
A mások szolgálata azt jelenti, hogy segítünk, megosztjuk tudásunkat és építően
hozzájárulunk a másik élethez. Minden embernek születésétől joga van a
megbecsülésre és a tiszteletre. Aki segít, az kinyújtja a kezét az öregek, a
gyermekek, a betegek, a haldoklók felé. A szolgálat ellentéte az önösségnek,
amikor a dicsőségért vagy a haszonért cselekszünk. A szolgálat azt jelenti,
hogy csapathoz - az emberiség csapatához - tartozunk, márpedig a Föld sorsa
ennek a csapatnak a teljesítményén múlik.
4. Legyünk érettek
érzelmeinkben!
Valamennyien
kifejezésre juttatjuk az indulatokat és az érzelmeket, a haragot, a csalódást,
a csüggedést, a reménytelenséget, a bűntudatot, a kapzsiságot, a bánatot, a
szorongást, az örömöt, a boldogságot, a reményt, a békességet, a szeretetet és
így tovább. Ahogyan felnövekszünk és megismerjük azt, ami emberi, az lesz a
célunk, hogy fegyelmezzük és megrostáljuk érzelmeinket. Egy híres ember mondta
valamikor: "Annyira vagy boldog, amennyire engeded magadat."
A kapcsolatok és az események kört írnak le. Kezdődnek, folytatódnak, majd egy
ponton bezárulnak. Aki érzelmileg érett, annak nem esik nehezére negatív
érzelmek, törések nélkül bezárni a köröket.
Mindenki volt már dühös gyerekkorában. Onnan tudhatjuk, mennyire más érzés a
düh, mint a megértés, a rugalmasság és a belső béke. A léleknek egyetlen módja
van, hogy megtalálja a kapcsolatot a tudattal: az érzés. Például ha fáj a
hátunk, föl kell tennünk magunknak a kérdést, hogy miért van ez. Mit jelent?
Mit tehetünk a megszüntetésére? Mit tanulhatunk belőle? Azután cselekedjük meg,
amit cselekednünk kell a testi bajok elhárítására, de ne hanyagoljuk el a
tudati folyamatot és a lelki okulást sem.
Tartsuk becsben érzelmeinket, különösen az örömöt és a bánatot. Ha bármelyiket
elfojtjuk, kárt tehetünk egészségünkben.
Az ember és a Föld egészségének szempontjából az egyik legfontosabb érzelem a
humor. Emberként megkaptuk a humor tudatát, adományát és a tehetséget, amellyel
kifejezésre juttathatjuk. A derű és a nevetés megtarthatja egészségesnek a
testet, helyrehozhatja az egészség károsodásait. A humor felszámolja a
problémákat: erősíti a kapcsolatokat, örömet szerez másoknak. Jól vizsgáljuk
meg a dolgokat, amelyeket humorosnak és nevetni valónak találunk! Minden téren
óvakodjunk a rombolástól! A humor olyan fontos a jólétünkhöz, hogy addig ne
hunyjuk szemünket álomra, amíg nem találtunk valami örülni- vagy nevetnivalót,
és ha nem sikerült, akkor keljünk ki az ágyból, és keressünk valamit, aminek
örülhetünk.
A bohócok különleges emberek, akikkel minden kultúrában találkozhatunk.
Mindegyikünkben ott rejlik a bohóc és a megfelelő pillanat, amikor ezt az
arcunkat mutathatjuk. Sose vénülhetünk meg annyira, hogy ne élvezzük a saját
bohóckodásunkat.
Mindennek a titka az őszinteség. Csakis akkor tudhatjuk meg, kik vagyunk, miért
jöttünk, hogyan élünk, ha mindig igazat mondunk. Mindig.
5. Mulattassunk!
Igen, földi
feladataink közé tartozik, hogy eltereljük a mások és a magunk figyelmét. A
mulattatás tudatos tevékenység, és az a célja, hogy felvidítsuk a megfáradtat,
megédesítsük az elkeseredettet, vigaszt nyújtsunk a betegnek, alkalmat adjunk az
alkotásra. A magunk mulattatása elősegítheti az önfegyelmet és az érzelmi
érlelődést. Ebben az a nehéz, hogy mindig meg kell maradnunk a pozitív
mulattatásnál. Ne várjuk el, hogy mindig csak bennünket mulattassanak. A
mulattatást, amelynek rendkívül erős hatása lehet, nem választhatjuk el a
felelősségtől.
6. Gazdálkodjunk
az energiánkkal!
Az ember nem
teremtheti és nem pusztíthatja el az energiát. Csupán használhatjuk,
módosíthatjuk, átrendezhetjük. Minden létező energia az idő ugyanazon
pillanatában jött létre. Minden szó, minden tett, minden gondolat energiát
hordoz. Ami világunkban látható s láthatatlan, az mind ennek az energia nevű
dolognak egy szilánkja. Világunk egyetlen anyaga az energia.
Miért oly fontos a történelemnek ebben a pillanatában arra emlékeztetni minden
embert, hogy gazdálkodjanak az energiájukkal? Mert nemcsak abban nyilatkozik
meg a kollektív energia, amit látunk, hanem az embereket és helyeket körülvevő,
láthatatlan tudati rétegekben is. Minden szó, amelyet kiejtünk, belekerül a
levegőbe. Szavainkat nem hívhatjuk és nem vonhatjuk vissza, nem javíthatunk
rajtuk, mert beleolvadnak a Földet körülvevő légrétegbe. Az idők során ez a
légréteg annyira telítődött az áldozatok sikolyaival, erőszakos
cselekményekkel, önző, korlátolt gondolatokkal, hogy mostanra kialakult az
áldozati tudat rétege. A földi emberek könnyebbnek találják, hogy ezt a
negativizmust csapolják meg, mint hogy átfúrjanak és túlnyúljanak rajta. A
lelkeknek, amelyek mostanában járnak látogatóban a földön, több mint a fele
szenved áldozati tudattól. Mi hoztuk létre, nekünk kell szétoszlatni. Ez úgy
valósítható meg, ha valamennyien tudatosítjuk magunkban, hogy gazdái vagyunk
energiánknak, és példát mutatunk. Amire összpontosítunk, növekedésnek indul. Ha
áldozatnak érezzük magunkat, másokat hibáztatunk és az önsajnálatban
dagonyázunk, azzal csak a negatív rezgéseket erősítjük. Változtatnunk kell
viselkedésünkön, megbocsátanunk és felejtenünk kell, hogy derűlátóbbak
lehessünk és észrevehessük a jót. Szívvel végezzük minden dolgunkat, és
temessünk el minden áldozati kapcsolatot.
7. Élvezzük a
zenét!
Az emberi faj egyik
legnagyobb ajándéka, hogy képes a lélekre ható hangokat adni és eszközöket is
tud alkotni ezeknek a hangsoroknak a megszólaltatásához. A zenének köze van a
művészi kifejezéshez és a mulattatáshoz is, de annyira fontos jelenség, hogy
önálló feladatot jelent. A zene befolyásolja az egész emberiséget, energiája
gyógyítja a testet és a bolygót. Az emberi pulzus ütemére lüktető békés muzsika
hallgatása pozitív változásokat idézhet elő az ideg- és elmeállapotban. Minden
zene, és a zene mindenre hat. A lelkünk szólal meg a zenében. A zene a
világmindenséggel társalgó bolygónk hangja.
8. Törekedjünk a
bölcsesség megszerzésére!
A bölcsesség nagyon
különbözik a tudástól. A tudás az, ami tanulással szerezhető meg sok forrásból:
könyvekből, iskolákban, tömegtájékoztatásból, tapasztalatokból. A tudáson
alapszik az IQ. Lehet valaki rendkívül intelligens, még sincs benne egy
szemernyi bölcsesség. A bölcsesség az, ahogyan használjuk a tudást. A
bölcsesség tudatos elhatározás, amelynek értelmében cselekszünk vagy
tartózkodunk a cselekvéstől, attól függően, mi szolgálja az érintettek javát.
Ezen a földön semmi sem írja elő, hogy iskolába járjunk vagy diplomát
szerezzünk. Az írás-olvasás hasznos dolog, de nem szükséges az ember sikeres
lelki utazásához. Bölcs tettekre kell törekednünk, nem feledve, hogy minden
lélek ugyanazzal az emberi élménnyel bír: valamennyien látogatói és vendégei
vagyunk az anyaföldnek. Valamennyen egyek vagyunk a Teremtővel. Minden
teremtmény ugyanabból az Egyetlen Forrásból fakad. Az a bölcs ember, aki
tisztelettel adózik a dolgok értelmének és azt teszi, ami leginkább szolgálja
minden létező javát.
9. Tanuljunk
önfegyelmet!
Úgy kell
cselekednünk, hogy tetteink békés, alkotó, boldog életet teremtsenek ezen a
földön. Sajnos, az emberek nem így élnek, ezért lett szükség a törvényekre.
Lehet mértéktelenségbe esni. Lehet szenvedélybetegnek, hanyagnak, kapzsinak
lenni. Lehet kegyetlenkedni, pusztítani. Az önfegyelem megfékezi ezeket a
hajlamokat, és segít a bölcsesség megszerzésében.
Az önfegyelem segíthet, hogy megőrizzük testünk egészségét. Az emberi egészség
barométer, amelyről leolvashatjuk, mennyire egészséges a Föld. Ki kell
fejlesztenünk önfegyelmünket, hogy érezhessük a test és a lélek belső
kapcsolatát. Ha a szívünkre hallgatunk, tudni fogjuk, mikor elég valamiből.
Tanuljuk meg, mi a különbség az ész szava és a szív üzenete között! Az ész
szavában a társadalom szól, a szívében az Örökkévalóság.
10. Figyeljünk és
ne ítéljünk!
Néha "feltétel
nélküli szeretetnek" is nevezik, ha valaki figyel, de nem ítél. Minden
ember lélek. Valamennyi ugyanabban a pillanatban született. Egyik sem öregebb,
okosabb vagy különb a másiknál. Valamennyi megkapta ugyanazt az ajándékot: a
szabad akarat, a szabad választás adományát. A Forrás tökéletes, tehát minden,
ami a Forrásból fakad, ugyancsak tökéletes. Lélekben tökéletesnek alkottak, meg
is maradhatunk tökéletesnek, ám a szabad akarat adománya miatt mást hiszünk és
teszünk.
Az
Örökkévalóság szemében nincs vétek. Nem vétkezhetünk, mert ajándékba kaptuk az
emberi életet, amelyben felfedezőúton vagyunk. Megfigyelhetjük, mi történik, és
anélkül, hogy ítélnénk fölötte, eldönthetjük, hogy rossz az íze, a szaga, vagy
az általa keltett benyomás nem felel meg a mi utunknak. Mondjunk rá áldást, és
menjünk tovább. Így tehetünk eleget a mindenkit átölelő szeretet parancsának.
Ez nem azt jelenti, hogy szeretnünk kell valakinek a tetteit vagy a
viselkedését, de ne nevezzük rossznak. Ez nem tartozik az utunkhoz. Ne
pazaroljunk rá energiát, se szóban, se tettben, se gondolatban.
Ha ítélünk, akkor meg kell tanulnunk megbocsátani is. Megbocsátani másoknak,
megbocsátani a helyzeteknek, megbocsátani önmagunknak.
Ha csak figyelünk és nem ítélünk, nincs is szükség megbocsátásra. A megfigyelés
kéz a kézben jár a megértéssel, annak a tudásával, hogy mindenben a tökéletes
Isteni Rend uralkodik. Csak a mi halandó elhatározásunkon múlt, ha nem nőttünk
fel a tökéletességünkhöz. Naponta közelíthetünk lehetőségeinkhez, és velünk
együtt lesz tökéletesebb a világ, amíg a csodaszép, aranykör szemünk láttára
vissza nem tér önmagába.
* * *
Jeff
a cellája priccsén ült. Tartogatta a kezében Bee levelét, a levéllel küldött
feljegyzést, és születése távoli helyére gondolt. Évek óta először jutott
eszébe első otthona, merültek föl benne Willették tanyájának emlékei. Eszébe
jutottak a rovarok, a legyek, a szöcskék, a pókok és a hangyák. Felidézte
kedvenc rejtekhelyeit a csűrben és fönt a fán, ahol órákig el tudott üldögélni
néma csöndben úgy, hogy a madarak odaszálltak és leereszkedtek a közeli ágakra,
mintha azt hinnék, hogy Jeff is egy madár. Ágak közötti rejtekhelyéről abban a
tudatban figyelhette az odalent munkálkodó felnőtteket, hogy ő láthatatlan.
Olyan régen volt, szinte egy másik életben. Elfelejtette, milyen volt egész
embernek lenni. Most úgy látta ausztráliai napjait, hogy az volt az egyetlen
idő, amikor összhangban élt a környező világgal, életformáival,
teremtményeivel, még a parányokkal is. Azon a tanyán kint lehetett a
szabadságban, ahová tartozott, ahol gondolkozhatott és érezhetett ahelyett,
hogy egy házban senyvedjen vagy csapdába essen egy ilyen börtönben, ahol még a
gondolkozást is abbahagyta.
Évek óta nem gondolt a fiatalságára, és már lemondott róla, hogy egyszer még
szabad lehet. Sok évvel ezelőtt kíváncsi lett népére, az őslakosokra, de csak a
művészetükre, amelyben sohasem talált értelmet. Most ismerte föl, hogy noha
egész élete amerikaiak között telt, mindig tátongott benne a fájó űr, amely
őseinek szelleme után kiáltott.
Nem tudhatta, hogy amikor belépett a börtön kapuján, ugyanazt tette, amit az
anyja ezekkel a szavakkal fogalmazott meg azon a napon, amikor elvették tőle az
ikreit: "Bármi legyen is a legfőbb jó, én nyitott vagyok a tapasztalatra.
Nem értem, mi történik, de fájó szívvel megnyugszom benne."
Nézte Bee feljegyzését az Örökkévalóság üzenetéről, a tíz legfontosabb dolgot,
amelyek szerint az embernek le kell élnie az életét. Ő kibontakoztatta a
tehetségét. Segített más foglyokon a művészeti programjával. Legyőzte hirtelen
természetét, megérett érzelmileg. Fegyelmezett volt, és el tudta szórakoztatni
magát. Szerette a zenét, alkalmanként szívesen énekelgetett. De még mindig
hiányzott belőle a kellő felelősség, és nem követett el mindent, hogy jóvátegye
a bajokat, amelyeket esetleg okozott. Újdonság volt neki, hogy az energiával
gazdálkodni kell, és hogy figyeljen, de ne ítélkezzék. Remélte, hogy idővel
majd megjön a bölcsesség. Igen, gondolta, ötven százalékot teljesítettem. De
bepótolhatom az elveszett időt, száz százalékkal is elhagyhatom a Földet. Már
csak az a kérdés, hogyan tanuljam meg és váltsam valóra ezeket az elveket.
Jeff nem tudta, mire számítson azoktól a törzsi emberektől, ha egyszer
visszatér a szülőföldjére. Miközben ült a priccsén kezében a papírokkal, és
hallgatta cellatársa hortyogását, tudta, hogy most kell meghoznia élete talán
legfontosabb döntését. Eddig majdnem minden sorsfordító elhatározást mások
hoztak meg helyette: Willették, Marshallék, a bíró, a fegyőrök. Most neki
kellett döntenie a sorsáról, és ő félt.
Megint elolvasta az oldalakat, amelyeket Bee küldött. Azt írta, hogy ő is
elveszetten tévelygett a fehér világban, amíg meg nem ismerte az Igazak népének
útjait. Jeff recitálni kezdte az éneket, amelyet Bee vetett papírra, de csak
halkan, nehogy felébressze a szobatársát: - Egyetlen Örökkévaló, aki dalolsz
nekünk a csendben, aki egymás által tanítasz bennünket, vezérelj engem erőre és
bölcsességre... - Moccanást érzett magában, mintha most ébredezne valami hosszú
álomból.
Benyúlt a priccse alá, kivett egy rajztömböt és egy ceruzát. Ült, bámult a
levegőbe, aztán egyszer csak megmozdult a keze. Azt rajzolta, amit lelki
szemével látott: a csillagosan fénylő eget, alatta roppant, sivár, poros földet
és éneklő embereket egy kis tűz körül.
Most már megértette az őslakosok művészetét. Nem arra lett, hogy falra
akasszák. Arra lett, hogy felülről szemléljék. Annak rajzolták, aki az égből
nézné, az alkotására alátekintő Egyetlen szemének.
A rajz elkészült. Jeff ült és bámulta, maga sem értette, miért ezen a módon
válaszol Bee kérdésére. Borítékot vett elő, megcímezte az asszonynak,
belecsúsztatta a rajzot. Aztán eldőlt a priccsén és behunyta a szemét. A reá
váró utazásra gondolt, élete legfontosabb utazására, meg arra, milyen bátornak
kell majd lennie, ha vissza akar térni a néphez, amelyet nem ismer, hogy
vállalja ítéletüket. Nem volt már sem Geoff, sem Jeff. Meg fogja változtatni a
nevét, hogy tükrözze ezt az új embert, mint ahogy Bee is más nevet vett föl,
amikor megváltozott.
Odalent Ausztráliában, a föld túloldalán Bee folytatta munkáját népe
fölemelkedéséért, és azt tervezte, hogy visszatér a sivatagba. Arról álmodott,
hogy egy napon talán megnyílik a modern világ és befogadja az ősi bölcsességet,
amely máris ott van az emberek szeme előtt, csak arra vár, hogy meglássák.
Olyan világ lesz az, amilyen Jeff: elolvassa és az életben is megvalósítja,
amit az Örökkévalóság üzent.
(Marlo Morgan - Vidd hírét az örökkévalónak)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése