Vezérfonál

Amikor igazán megérezzük embertársunk lényében a végtelenséget, akkor önmagunk megvont határai is bizonyos időre megszűnnek. Az érzelmi kötődések és csalódások, elkerülhetetlenül érintik az ember külső burkait, mert a földi lényvalósághoz tartoznak, azonban egyúttal a fejlődő egyetemes lélekrészeinkre is hatnak, de ébresztően és feloldozóan. A szabad lényünk a létünket tiszta magasságokba viszi. Ezt semmilyen külsőség nem teszi meg. Ezért is óva intenek a bölcs tanítások, hogy legyünk éberek, tudatunk ne legyen irányított, bármi, ami elkápráztat, amit belső meggyőződés nélkül követünk, amit valósnak mondanak nekünk, de távol visz önmagunktól, az csak kerülőút az igaz ismerethez. A tiszta erőt nem a felülettel való azonosság adja, hanem a mélységes tudata annak, hogy az érték belül van és mentes a külső körülményektől. Ez az a tűz, amely élteti a jelenségvilágot, a tűz, amely mindent eléget, hogy megújítson. Ami a tudatunkat kiemeli a sűrűvé vált, megkötő, kristályosító és megbetegítő energiatengerből. Igazából semmi nem tűnik el, csak minden folyamatosan átalakul, és korszakokon át ismétlődik, csak egyre másabb minőségekben. A természetadta érzékszervekkel csak a formák világát érjük el, pedig a lényeg az e mögötti terekben rejlik, amelyek sokkal élethűbbek, s amelyekhez lélekben oly gyakran még meg kell érnünk. A kettős állapotok szüntelen váltakozó és vergődő hullámaiból csak tiszta pillanatokkal, józansággal és figyelemmel tudunk kijutni. Az emberek szívében észrevehetjük azt a finomságot, amely az eltakart rétegek alatt ott egészen megbújik, s ami ha felizzik, újra világossá varázsolja a lélegzőteret. Szükség van erre, és belsőleg erősödni. Minden játszmát, felvett és hamis elgondolást, álarcot, azonosulást levetkőzni. Rendszerint azok a dolgok vannak mindig a legnagyobb hatással ránk, amelyekben erőteljesen magunkra ismerhetünk. A vonzás-taszítás áramlatai is fokozottan erre épülnek, s ami lényünkben hatni kezd, az akarattól függetlenül is megjelenik. Ami nem emel, az a lefelé vivő tapasztalásba hív, de néha lángokban áll minden, hogy újat hozzon. Hinni kell abban, amit érzünk, ami a szívet érleli és megnyitja olyan eszmék felé, ahol már nem számit a távolság, csak a minden befolyástól mentes független irányulás. Bár sok lehet a tévelygés, amelyek még minket oly gyakran visszatartanak a valóság meglátásától, de folyamatossá lehet tenni a helyes mérték keresését, a félelmek és gátlások elengedését. Meg kell tanulnunk bízni abban, hogy az univerzum tudja, mi a számunkra megfelelő, illetve megerősödve kitartanunk mindazzal kapcsolatban, amivel szembe kell néznünk és vállalnunk mindazt, amit meg kell tennünk. Gondolkodni, befelé figyelni, hallgatni a belső intuíciónkra… Bárhogyis alakul, nem szabad elnyomni, ami belül van, ami jönni akar, mert ekkor a testben gyűlik össze, ott okoz fájdalmat. Minden dolog először a láthatatlanban történik, csak azután vetül kifelé. Van idő, amikor nagyok a terhek, de ha folyamatosan cipeljük, megtörnek minket. A lélek csak akkor tud kiemelkedni, túljutni ezen, ha megismeréssel elhagyja a megkötő, lebilincselő világ szüntelen tekeredő fonákjait, így lepattannak a visszarántó, elragadó hullámok csápjai, s újra megtanul egy más, egy magasabb és éteribb síkon lélegezni. Az anyagvilág légköre olyan szükségrend, ahol lehetőség van az embernek szembekerülni sokféle valósággal és állapottal. Mindennel, amivel rendelkezünk, amik vagyunk, teremtünk. Minden esetben finomanyagi energiákat is mozgósítunk, a fejlődés láncolatában. Ahogy a testünk létrejött a világ által, lelkünk maga köré vonta a durva anyagi formát, úgy egyszer el is kellesz engedni, ha itt az idő. Semmit nem tehetünk ellene, de sokat tehetünk érte. Egy parányi mozzanat is felboríthatja az egyensúlyt, vagy visszaadhatja az öntudatunkat, belső fényt gyújtva a sötétben. Megvilágítva kémleljük hogyis vannak a dolgaink. Kiteregetjük, felakasztgatjuk, mint a ruhaszárítóra a mosott holmit, s ha kell újra áttisztítjuk, hogy a lelkünkről is lemosódjon minden odakerült hamis folt. Mert  esendőek, tudatlanok, felelőtlenek vagyunk, de hal'istennek ez nem véges állapot. Lehet, ezzel csak nyugtatni akarom magam, de ha át sem éljük, fel sem eszmélünk, hogy ez van, és csipkerózsika álmát soha nem törné meg a mindent átható szellem ereje. Történik-e változás? Nem csak látszólagos és kieszközölt. Olyan, amely reményt, erőt és biztonságot ad, ha minden omlani készül. Bár néha könnyebb megadni magunkat és jobb az árral sodródni, mint harcolni a veszedelmes kényszerűség ellen. A mélység nem mindig rossz, nélküle nem lenne magasság sem és talán nem mindennap tudnánk megélni azokat az állapotokat, amelyek tovább emelnek egy boldogabb érzés felé. Ha már egyszer az arcok, így a saját arcod mögé is látsz, felismered milyen erőhatások játszanak a színfalak mögött, esélyt is kapsz a megújuláshoz. Az állandó jövés-menésben, a múlandóságban, a nehézségekben az igenis helyénvaló, hogy ráébreszt a valóság mélyebb dimenzióira és arra, hogy mi az igazán fontos, mi valódi és mi marad a változáson túl.