Égi szimfónia

Mikor tisztán tükröződik az érintés,
érzed a lélek mélyén, a hang mit zenél.
Nem kívülről jönnek ezek az ütemek,
hiába hallgat el az emberi tömeg,
fül nem hallhatja:
Ez a Te szimfóniád.
Az éji sötétben zeng a lázadás,
nagy a ricsaj, zúgolódik ez a világ,
de ha a peremén körbejársz,
látod, mily hatalmas ez a végtelen tánc.
Ami benned megfogan: Élet
az örök boldogságért,
szabadságért, lélegzetért,
lassan nyíló, viruló virág.
A keresztre tűzve látod:
Már bontakoznak ki a szirmok,
miként egyszer minden szív közepén
felébred a Nap: Hórusz szeme,
mely a magasba tekint s a mélybe lát.
Aki az ég gyermeke,
a mindenséget hatja át.
E ragyogás emberszívekbe lép,
és ott elpusztít, szétszaggat
minden fátylat és rögeszmét,
csak azért, hogy hol sötétség van,
megteremhessen, s legyen végre fény!
Lelked égő fáklya,
csonk szilánkját szemeid tükrében így látva:
Óvd meg e fényt, hogy ki ne aludjék,
s legyen a világnak világossága.
Hisz oly nagy a szükség.