JELENtŐsÉg

Földi leszületésünkkel mikrokozmoszunk is új lehetőséget kapott a fejlődésre, újabb erők befogadására és tisztább létállapotok megteremtésére. Mivel egész lényünk kölcsönhatásban van a világegyetemmel, bizonyos meghatározó sorskódokat szükséges teljesíteni, értelmet adóan kibontani e rövid ittlétünk folyamán. Rövid, mert ez csak egy kis részlet idősorompók közé zárva. De ha felpattan egy-egy időkapocs, egyetlen pillanatban kiterjesztetten láthatjuk s élhetjük meg több életnek a valóságát. A zárt tér eleve azt mutatja, hogy lefedett, beárnyékolt valami vagy valaki által, és hogy az embernek, mint egyénnek nincs eszköze, kulcsa, sem hatóköre ezt megváltoztatni, és e leplet lehántani. Tehát valami vagy valaki tudja ezt megtenni, ha nem az erejével, a tudásával, akkor a puszta jelenlétével olyan energiákat futtat, amelyek megnyitják ezeket a zárt tartományokat. Ez esetben egy egészen új, nyílt térbe kerül az ember, ahonnan szemlélődve a dolgok új jelentőséggel bírnak. Bár a világ a „nincs idő” látszatát kelti, megfoghatatlanná téve a létet, mégis (vagy épp ezért) egyre nagyobb rohanásra készteti az embert, hogy valami maradandót hozzon létre. Eljuthat egy olyan állapotba, hogy ha külsőleg nem is mozdul semerre, belsőleg már megtapasztalhatja az időnélküliséget. Ha ez megtörténik, képes lesz meglátni azt is, hogy csak folyamatok, folyamatosság létezik, ez is egyszer lefelé, egyszer felfelé ívelő, hogy valójában nincs semmi "megtörtént" pontos időhöz kötve. Az időpontok sokasága csak számhalmazokként tornyosul a háromdimenziós világunk metszéspontjaiban. Ha kötni akarjuk az ebet a karóhoz és mi emberek ezt szívesen tesszük az okfejtések gyanánt, csak a magasabb dimenziókban találjuk meg ennek a lehetőségét, leképződését, mint az előzmények és következmények sorozatát. A múlandóság jelentőségszótárából ez törlődik és átkerül az Akasha könyvtárba, a világemlékezet krónikájába, ahol a már megtörténtek raktározódnak, s innét ered az, hogy őrizzük a hagyatékunkat, s így tovább a szellemi örökségünket, kincstárunkat. Ide bepillantva, a tudatosságunk mezejébe felhozva történik meg az ősemlékezés, s tudjuk összerakni az élet eseményeinek összefüggéseit, mint mozaikkockákat a kirakós játékban. Ahhoz, hogy az ember kiutat találjon valamiből, már pedig a legtöbb esetben, embert próbáló sorsokban ez az elsődleges cél a szabadulás felé, először a befelé vezető utat szükséges bejárnia. Így ez paradoxnak tűnik, hisz amíg nincs belátás, addig egy mesterségesen átszőtt világ körforgásában játszódnak le mindennapjaink. Azonban Isteni lényünk nem hódol az anyag törvényeinek, mindig akadnak segítők és vannak kapcsolódási pontok, hogy beteljesülhessen az, ami elvesztette a tiszta állapotok igazságát. Nevezzük ezt egyszerűen keresztútnak, amely az embernek a kereszt misztériuma által bejárt útja. Ez olyan, időpontokhoz nem köthető szakaszokból: fejlődésből, tapasztalásból, szenvedésből, lemondásból, szabadulásból, megváltási folyamatokból áll, amelyet szükségszerű, hogy a mikrokozmosz több leképződésén keresztül, a személyiséghez kapcsolódva véghezvigyen. Így megtörténhet, hogy a kegyelemadó világosság szíven át történő befogadása által, segítségére legyünk minden ember cselekedetének, múltjának, árnyainak és zárt terének a megnyitására, és így kibontakozása segítségére is. A Krisztusi mag szeretet-impulzusai nélkül ez nem lehetséges. Ha jelen tudunk lenni egyidejűleg teljes szívünk egészében a Most és az Örök fénytengelyén, leolvashatjuk, lemérhetjük minden egyes szónak vagy szimbolikának a kódrendszerét, fényrezgéseit és teljes jelentéskollekcióját. Hiszem, hogy a magyar nyelv szókincsének eredete is innen fakad, s hogy ennek köszönhetően minden egyes hang, amit a szívünkben kimondunk, kibontunk és megjelenik lényünk vetítővásznán, képes csatornákat, utat, ösvényt nyitni a világban az energiák kiegyenlítésére, valamint így találunk rá igaz mélységek átélésére s tudjuk meglelni a kapcsolatot a mindenség egységével, az égiekkel és egymással.

szilánkok

- Az érintések játéka, melyben az érintő az érintett. -

&

A szíved mélyén érzed, tudod, milyen nyelven beszél a fény és ért a lélek.

&

Egy mozdulat ereje

mily sok energiamezőt teremt,

köt s felszabadít,

hogy repüljön az ölelés,

s kis pillangók az űrbe.

&

Gondolatcseppek énekelnek,

hogy a felhők és borúk legyenek messzebb,

hogy utat találva középen benned,

együtt ölelhessük a mindenséget.

Egész szívvel, teljes lélekkel,

illúziókra ismerve

találni meg, ami el van rejtve:

Ami lehetsz, s ami lehetek,

csak az, ami vagy, s vagyok melletted.

&

Mit adhat az ember embernek e „nincsen”-ből,

e foszló létből, mely magam is vagyok,

s aki tudja, hallgat, lát, nem kérdez,

mégis érti, hogy a lélek bontja szárnyait.
A változás meg nem áll,

s ha hiszel magadban,

így ez az erő formál,

mely lassan mást is továbbemel.

&

Ahol nincs Itt és nincs Ott,

nem kell keresni,

mert szívünkben ragyog.

Megérint anélkül, hogy múlna a varázs,

s amit kapunk, örökké teljes.

Nincsenek rá szavak, mégis láthatod,

ami kimondhatatlan,

számunkra egy és határtalan,

mert millió pillanatban bennünk van:

Az Élet forrása kiapadhatatlan.

&

Idő és Tér,

melyben a Szeretet

nyíló virág.

Megköszönöm

az életem Veled.

Sugarat bont a Fény,

csak a néma csonk marad,

de te majd elmondod,

mert nincs máshogy

az új kezdet egyben a vég.

&

Oly elevenen élsz itt bennem,

mint az a pillanat,

mely boldog és szabad.

A Napnál is világosabban

járod az utad.

Száműznélek magamból,

ki mondja meg miért, ez hogy lehet?

Bár táncot járnak a szavak,

most veled vagyok így teljes,

s ki értené ezt meg oly tisztán,

hogy a teremtés mily sokszínű állapotból ered.

Bár rövid ez a lét, de talán arra elég,

hogy megtaláljuk egymásban magunkat..

&

A virág nyílik és hervad szüntelen,

csak a végtelen az,

mely magába foglalja a mindenséget,

s be nem határolható.

A folyó, mely elmossa a partot,

s mi beleolvadunk e mindenségbe:

Együtt és mégis külön külön.

Vezérfonál

Amikor igazán megérezzük embertársunk lényében a végtelenséget, akkor önmagunk megvont határai is bizonyos időre megszűnnek. Az érzelmi kötődések és csalódások, elkerülhetetlenül érintik az ember külső burkait, mert a földi lényvalósághoz tartoznak, azonban egyúttal a fejlődő egyetemes lélekrészeinkre is hatnak, de ébresztően és feloldozóan. A szabad lényünk a létünket tiszta magasságokba viszi. Ezt semmilyen külsőség nem teszi meg. Ezért is óva intenek a bölcs tanítások, hogy legyünk éberek, tudatunk ne legyen irányított, bármi, ami elkápráztat, amit belső meggyőződés nélkül követünk, amit valósnak mondanak nekünk, de távol visz önmagunktól, az csak kerülőút az igaz ismerethez. A tiszta erőt nem a felülettel való azonosság adja, hanem a mélységes tudata annak, hogy az érték belül van és mentes a külső körülményektől. Ez az a tűz, amely élteti a jelenségvilágot, a tűz, amely mindent eléget, hogy megújítson. Ami a tudatunkat kiemeli a sűrűvé vált, megkötő, kristályosító és megbetegítő energiatengerből. Igazából semmi nem tűnik el, csak minden folyamatosan átalakul, és korszakokon át ismétlődik, csak egyre másabb minőségekben. A természetadta érzékszervekkel csak a formák világát érjük el, pedig a lényeg az e mögötti terekben rejlik, amelyek sokkal élethűbbek, s amelyekhez lélekben oly gyakran még meg kell érnünk. A kettős állapotok szüntelen váltakozó és vergődő hullámaiból csak tiszta pillanatokkal, józansággal és figyelemmel tudunk kijutni. Az emberek szívében észrevehetjük azt a finomságot, amely az eltakart rétegek alatt ott egészen megbújik, s ami ha felizzik, újra világossá varázsolja a lélegzőteret. Szükség van erre, és belsőleg erősödni. Minden játszmát, felvett és hamis elgondolást, álarcot, azonosulást levetkőzni. Rendszerint azok a dolgok vannak mindig a legnagyobb hatással ránk, amelyekben erőteljesen magunkra ismerhetünk. A vonzás-taszítás áramlatai is fokozottan erre épülnek, s ami lényünkben hatni kezd, az akarattól függetlenül is megjelenik. Ami nem emel, az a lefelé vivő tapasztalásba hív, de néha lángokban áll minden, hogy újat hozzon. Hinni kell abban, amit érzünk, ami a szívet érleli és megnyitja olyan eszmék felé, ahol már nem számit a távolság, csak a minden befolyástól mentes független irányulás. Bár sok lehet a tévelygés, amelyek még minket oly gyakran visszatartanak a valóság meglátásától, de folyamatossá lehet tenni a helyes mérték keresését, a félelmek és gátlások elengedését. Meg kell tanulnunk bízni abban, hogy az univerzum tudja, mi a számunkra megfelelő, illetve megerősödve kitartanunk mindazzal kapcsolatban, amivel szembe kell néznünk és vállalnunk mindazt, amit meg kell tennünk. Gondolkodni, befelé figyelni, hallgatni a belső intuíciónkra… Bárhogyis alakul, nem szabad elnyomni, ami belül van, ami jönni akar, mert ekkor a testben gyűlik össze, ott okoz fájdalmat. Minden dolog először a láthatatlanban történik, csak azután vetül kifelé. Van idő, amikor nagyok a terhek, de ha folyamatosan cipeljük, megtörnek minket. A lélek csak akkor tud kiemelkedni, túljutni ezen, ha megismeréssel elhagyja a megkötő, lebilincselő világ szüntelen tekeredő fonákjait, így lepattannak a visszarántó, elragadó hullámok csápjai, s újra megtanul egy más, egy magasabb és éteribb síkon lélegezni. Az anyagvilág légköre olyan szükségrend, ahol lehetőség van az embernek szembekerülni sokféle valósággal és állapottal. Mindennel, amivel rendelkezünk, amik vagyunk, teremtünk. Minden esetben finomanyagi energiákat is mozgósítunk, a fejlődés láncolatában. Ahogy a testünk létrejött a világ által, lelkünk maga köré vonta a durva anyagi formát, úgy egyszer el is kellesz engedni, ha itt az idő. Semmit nem tehetünk ellene, de sokat tehetünk érte. Egy parányi mozzanat is felboríthatja az egyensúlyt, vagy visszaadhatja az öntudatunkat, belső fényt gyújtva a sötétben. Megvilágítva kémleljük hogyis vannak a dolgaink. Kiteregetjük, felakasztgatjuk, mint a ruhaszárítóra a mosott holmit, s ha kell újra áttisztítjuk, hogy a lelkünkről is lemosódjon minden odakerült hamis folt. Mert  esendőek, tudatlanok, felelőtlenek vagyunk, de hal'istennek ez nem véges állapot. Lehet, ezzel csak nyugtatni akarom magam, de ha át sem éljük, fel sem eszmélünk, hogy ez van, és csipkerózsika álmát soha nem törné meg a mindent átható szellem ereje. Történik-e változás? Nem csak látszólagos és kieszközölt. Olyan, amely reményt, erőt és biztonságot ad, ha minden omlani készül. Bár néha könnyebb megadni magunkat és jobb az árral sodródni, mint harcolni a veszedelmes kényszerűség ellen. A mélység nem mindig rossz, nélküle nem lenne magasság sem és talán nem mindennap tudnánk megélni azokat az állapotokat, amelyek tovább emelnek egy boldogabb érzés felé. Ha már egyszer az arcok, így a saját arcod mögé is látsz, felismered milyen erőhatások játszanak a színfalak mögött, esélyt is kapsz a megújuláshoz. Az állandó jövés-menésben, a múlandóságban, a nehézségekben az igenis helyénvaló, hogy ráébreszt a valóság mélyebb dimenzióira és arra, hogy mi az igazán fontos, mi valódi és mi marad a változáson túl.

töredékek

• Az embereket az az érzés tartja életben, hogy élnek, mégha az mű álomélet is, de elég szórakoztató és széleskörű arra, hogy belevessék az életenergiájukat, akaratukat és így életben tarthassák. Az igazán látó ember mindenkire úgy figyel, mint a tudata részére vagy eszközére: minden élő. Minden pillanat itt a teremtés pillanata. A megszabadult egyénnek már nem szabad a hibát és életük körülményeinek hibáit, senkire és semmire hárítani, magukon kívül. Más szóval mindenért felelősek, ami a világon rossz, ami nekik rajta nem tetszik, vagy sérti őket és ezt passzívan akceptálhatják, vagy aktívan változtathatnak rajta. A valóságban el kell fogadniuk, hogy változtatni tudjanak rajta. Úgy tűnhet, hogy amíg a világ és minden benne nem lesz tökéletes, a megszabadultak munkája soha nem ér véget.

• A harcosok kiléptek a világból azzal, hogy elválasztották magukat a saját racionális gondolkodási folyamatuktól, megállították a belső párbeszédet, a saját hamis eszüket és elérték a belső csend állapotát. Pont ebben az állapotban kél fel az akarat, az alkotó képesség. A harcos kinn van, és befelé néz. Képekben gondolkozik, nem szavakban. A harcosnak le kell lepleznie minden gondolatot, érzést és benyomást az egész életében és meg kell értenie, hogy azok csak illúziói elvakultságok.

• A világban az idő természetesen végképp nem telik, csak úgy jelenik meg. Az idő megállt és az emberiség megfagyott a hiperaktivitás pillanatában aminél „milliárd ember tudatlanságban él“.

• A halál nem mindenképpen jelent szabadságot, a szabadság szükségszerűen halált jelent: az én halálát. Ezt az egyetemes törvényt nem lehet sehogy sem elkerülni.

• Az egészségügyi problémák – a rák, AIDS, skizofrénia, a személyiség rendellenességek azért oly gyakoriak a mátrixban, mert az emberek egész életüket a magukról való igazság elnyomásával töltik, ami hatalmas nyomást idéz elő, alakít ki. 

• Az ego, amely csak izoláltan létezhet volt az oka és a következménye az ember eltávolodásának, elidegenedésének a természetes környezettől és a világban történő rabságának. Az egót, a saját én érzését redukálni kell és aztán teljesen kitörleni.

• Az in-formáció valami, ami minket belül formál. Már 2012-ben az információk sokasága több volt, mint amennyit meg tudunk emészteni, abszorbálni, befogadni. Ez a kritikus pillanat, amiben az emberiség maga az információ. Egy új ciklus kezdete ez melyben az emberek nem úgy léteznek, mint egyének, hanem mint információhordozók, rákapcsolva a tudatosság gigantikus körére, ismeretesen, mint világegyetem.
• Eljön a pillanat, hogy az erőnyomást fel kell szabadítani és használni, megfordul az áramlás és elkezd kiáramlani.
• Az emberiség közeledik ahhoz, amikor a szpinje negatívról pozitívra változik, a befogadás helyett kiküldőre, anyagról antianyagra vált. De előtte még el kell érnie a betelítődés pontját. Ez az átváltozás annyira egyszerű és véges, hogy apokalipszisnek is lehet nevezni.

• ! Eckhart Tolle szerint a felébredés olyan tudatváltás, melynek során a gondolkodás és a tudatosság kettéválik. Ha már felébredtél, akkor nem veszel el a gondolkodásban, hanem felismered, hogy Te a gondolkodás mögötti tudatosság vagy.

• Ha már való voltában látod az egót, sokkal könnyebbé válik nem reagálni rá. Többé már nem veszed személyes ügynek. Amikor az ego háborúzik, tudd, hogy csupán egy illúzió harcol az életben maradásért. Az egótól való megszabaduláshoz mindössze annyi kell, hogy az ego tudatában légy, mivel a tudatosság és az ego nem fér össze. A tudatosság az az erő, ami a jelen pillanatba van bezárva. Csak az egónak lehet önbizalma és csakis az szenvedhet önbizalomhiányban. A jelenlét énkép nélküli.

Sorsforduló

Nagyon sok mélypont, nehézség kellett, míg tudatosult bennem, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek látszik, hogy az önfeledt játszótér is valójában lehet kiképzőpálya vagy csatatér. Amíg egyik pillanatban még élvezni lehet a napsütést nem törődve a világ bajával, árnyoldalával a másikban már szembeállítva találhatom magam azzal a feladatokkal, felelősséggel, lelkiismerettel, amelyek belsőleg figyelmeztetnek, sürgetnek, lépni és cselekedni hívnak. Néha minden, ami körülvett, darabokra hullott és magamra is idegenként tekintettem. A belső küzdelmeim, a holtpontok, mint távoli állapotok valójában ébresztők voltak, hogy a "lényegesnek tűnő" dolgok karmai közül szabaduljak. Mindigis hittem abban, hogy az ember magasabb, nemesebb célokért lett teremtve és nemcsak a saját önös érdekeiért. Ami volt, ami marad, és ami vezet szüntelenül: a lelki fény, amellyel bevilágíthatóak a sötétbe nyíló kapuk. Közben kitartóan próbálom emlékeztetni magam arra, hogy haladni kell a megismerésben és nem múló értékekre építkezni. Amikor erre a belső hangra hallgatok, szinte tükörjégre érkezem, ahol igazán figyelnem kell, hogy az egyensúlyt ne veszítsem el. Ilyenkor egyre csak jönnek a kérdések, de a válaszok még jégbe fagyva várnak a kioldozásra. Mennyire valósak azok a jelzések, amelyeket az érzések továbbítanak nekem? Megtaláltam-e már azt a bizonyosságot, amelyet az elmúló létben hiábavalóan keresek? Milyen jelentést hordoz magában mindaz, ami körém épül? Még mindig miért magamon kívül keresem a boldogságot? Mennyit bír és érdemes az embernek felvállalnia? Mennyiben függünk a külső történésektől? A döntésünk a helyzetünket tükrözik, vagy az állapotunk, a tudatunk teremti a helyzetet? Mennyiben változna meg a nézetünk, ha belátnánk a színtér mögé, vagy ha nem kéne eljátszani azt, ami programként fut a mindennapok útjain? Merre találjuk az irányt, ha legjobb lenne kiemelkedni az egészből? Tudjuk-e újraprogramozni a létet? Azt gondolom, hogy minden irány jó, amely közelebb visz önmagunkhoz, a világ és a még nem látható dolgok ismeretéhez. Ilyen értelemben a valóság új szintjei üdvhozó impulzusokat hozhatnak számunkra és mindannak, ami a lelkünkben él. Ezért élethű minden álom és képzelet. Megnyitja az ajtót ott, ahol csak falak vannak. A lélek ragyogása, a finomság, a melegség, a gyengéd érintés az, ami erősíti bennem az érzést, hogy igenis léteznek magasabb dimenziók. Bár sokszor azt hisszük, hogy valahol már tartunk és valami nemesnek hitt eszméket követünk, valamit, ami tudatunkba épült, de megfogva rabul ejtenek minket, s már nem igaz önmagunkat adjuk, csak árnyékként létezünk mások irányítása alatt. De az a szabadság, amit el tudnak venni, soha nem jelent megváltást. Kell, hogy legyen világképünk, jövőbe vetett hitünk, de tudnunk kell, mi az igazán fontos és kik vesznek körül. Megtalálni belül a lényeget, lelkünk vezérfonalát, ez csak a saját kezünkben van. Nincs az a hatalom, amely ezt elveheti tőlünk. A jelenünk az, amire figyelnünk kellene, mert csak ebben van lehetőség bármit tenni és alakítani. Mindig van lehetőségünk kiemelkedni a hétköznapok mókuskerekéből, felszínre hozni és kioldani a kapcsolatainkba belehelyezett méltatlan minőségek béklyóit. A hamis hitrendszerek, az igazságok felismerésével a lélek által megvívni saját szabadságharcunkat. De van úgy, hogy az elengedés bölcsebb a legnemesebb harcnál is. Néha jobb csak hagyni, hogy felülírja ezt egy magasabb igazság, egy élhetőbb valóság. Nem kell leláncolni magunkat igaznak hitt kapcsolatokhoz, melyek nem engedik kibontakoztatni a tiszta megéléseinket. Nem a szenvedés a sorsunk, hanem a nyitottság, mert ha szeretünk, lehetőségeket keltünk életre. Ami felé feltétel nélkül fordulunk, azzal tiszta energiaszálakat építünk és béklyók helyett összhangot teremtünk. Ez az a valóság, ahol önmagunkra ismerhetünk, ha készek vagyunk mélyebben megélni a kapcsolódást. Az ember nemcsak a felszíni forma, tehát mindaz, ami őt körülveszi, ez a sok hazugságözön és társadalmi illúziók. Az ember teljesen más szinteken is jelen van, mint ami csak a külsőségekben mutatkozik meg. Betekintést nyerni a mélyebb régiókba, ehhez már fontos önmagunk és mások ismerete, az elfogadás, az önszeretet, empátia, az élet tisztelete, a valódi értékek megbecsülése, a kudarcok feldolgozása és önmunka. A szenvedés igazából azokban tevékeny, akiknek lényében a tisztítótűz erőteljesen fejti ki hatását. Mindezek mellett meg kell születni újra, megtalálni kapcsolatunkat a belső középpontunkkal, elevenné tenni elektromágneses mikrokozmoszunk csillagait. A sok sérülés, keserűség, fáradság után rá kell találnunk a bennünk rejlő gyógyító erőkre és megfigyelő tudatosságra, hogy ez által javíthassunk értékrendünkön.  Ennek következtében vagyunk képesek az életszemléletünkön is változtatni és új építőanyaggal kipótolni azt az űrt lelkünkben, amit gyakran pótcselekvéssel, pótszerekkel telítünk. Ez a megtapasztalás egy új élet kezdete, a lelkünk ébredésének ideje. Maradjunk hűek önmagunkhoz, legyünk merészek és éljük meg a tudatunkban végbemenő változásokat, amelyek beindítják a külső történések csodálatos áramát.

A lélek sötét éjszakái

A depresszió egy pszichológiai betegség, ám a lélek sötét éjszakája egy beavató jellegű spirituális megpróbáltatás.

Ama édes éjszaka egy titok volt. Senki se látott engem, És én sem láttam senkit. Nem volt fény, nem volt útmutató, Csak a szívemben lángoló.

- KERESZTES SZENT JÁNOS

Egyszer vagy másszor szinte mindenkivel előfordul, hogy bánattal, megpróbáltatásokkal, veszteséggel, reményvesztettséggel vagy kudarccal teli időket kénytelen megélni, melyek oly nyugtalanítóak és tartósak, hogy a lélek sötét éjszakájának is nevezhetnénk őket. Ha legfőbb életcélod az egészség, akkor valószínűleg hamarjában túlesel a sötétségen, de ha az élet értelmét, önnön jellemedet és lényed igaz valóját keresed, akkor felismerheted a sötét éjjelekben számodra rejlő értékes ajándékokat.

Manapság ezen tapasztalások legtöbbjét egyszerűen csak depressziónak bélyegezzük, de nem minden árnyas éjszaka depresszióval teli, ráadásul a világ – objektivitást hangoztatva – szeret távol maradni minden olyan dologtól, ami az élet értelmének kérdését feszegeti. Épp ezért itt az ideje, hogy egy egészen más módon közelítsük meg ezt a teljesen hétköznapi élményt, mert csak ezáltal tanulhatjuk meg másképp is kezelni azt. De, és erre már rögtön az elején felhívnám a figyelmet, a kérdés roppant szövevényes és titokzatos, ezért mélyrehatóan kell vizsgálnod önmagadat, hogy észre vedd, hogyan válhat életed egy mélyen megrázó epizódja az önátlényegítés egy becses pillanatává.

Minden emberélet fényből és sötétségből, boldogságból és boldogtalanságból, életerőből és sorvadásból áll össze. Minden változékonyság és különbözőség kútfője az, ahogyan eme hangulatváltozásokat szemléled. Vajon az önámításba és a kínzó pótcselekvésbe burkolod magad a valóság elől? Vajon hagyod, hogy klinikai eset légy, és depresszióssá válsz? Vagy megnyitod szíved a misztika előtt, mely éppoly természetes, mint a Nap és a Hold, a nappal és az éjszaka, vagy a nyár és a tél?

Ha olyan vagy, mint a legtöbb ember, akkor már minden bizonnyal túl vagy a lélek néhány sötét éjszakáján, hacsak nem éppen most is egyben vagy. Lehet, hogy nehéz a házasságod, problémás a gyereked, vagy esetleg konok mód kitartó rossz hangulat ejtett rabul. Lehet, hogy kedvesed vagy valamely szülőd elvesztését gyászolod. Talán megcsalt a szeretőd, átvágott az üzletfeled, vagy válni készülsz. Néhány ember számára ezek megoldandó problémát jelentenek, míg másoknak sajnos csak a reménytelen kétségbeesés forrását. A lélek igazi sötét éjszakája nem csupán felszínes kihívás, hanem egy olyan folyamat, amely kiszakít a hétköznapi életed nyújtotta élvezetekből. Egyszerre egy külső esemény és egy benső hangulat, mely gyökerestől bolygatja fel lényed legbenső voltát. Ez nem pusztán egy érzés, hanem tényleges lényed felszakadása, amelyből nem lehet egykönnyen kikecmeregni.

A sötét éjjel nem feltétlenül olyan, mint a depresszió érzése. Egy hosszantartó betegség vagy problémás házasság során lehetsz gondterhelt, de az nem depresszió. Ugyanakkor a klinikai depresszió könnyen válhat sötét éjszakává. Bárhogy nevezzük is, az élmény téged foglal magába, olyasvalakit, akinek múltja, vérmérséklete, emlékei, érzelmei és gondolatai vannak. A depresszió egy címke és egy tünet, míg a sötét éjszaka egy sokatmondó esemény. A depresszió egy pszichológiai betegség, a lélek sötét éjszakája viszont egy spirituális megpróbáltatás.

A legtöbb ember azt hiszi, hogy életének legfőbb célja megoldani problémáit és boldoggá válni. De a boldogság a legtöbb esetben az érzékek tünékeny örömeit jelenti, amelyek semmilyen szinten sem oldják meg problémáinkat. Az élet célja az kellene legyen, hogy többé váljunk annál, mint amik most vagyunk, jobban odafigyelve az emberekre és a minket körülvevő életre, mert így valóban élhetnénk életünket. Ez talán közhelyesen hangzik, mégis, a legtöbb ember pont az élet elkerülésével tölti leginkább idejét. Félnek átadni magukat az élet természetes folyásának, minek köszönhetően életerejüket a becsvágy, a szenvedélybetegségek és a pótcselekvés medrébe öntik, amitől az, magától értetődően, nem nyújt számukra semmi értéket. A sötét éjszaka, bármilyen ellentmondásosnak tűnjék is, valójában az élet fényére akar újra kivezetni minket. Lebontja az életet annak legelemibb alkotóira, és elindít bennünk egy új összeillesztést.

A sötét éjszaka olyan, mint Dante elszenderedése, miközben letér ösvényéről és önmagáról megfeledkezve betéved egy barlangba. Olyan, mint mikor Alíz belepillant a tükörbe, majd keresztülsétál rajta. Olyan, mint a viharos tengeren hánykolódó Odüsszeusz, vagy az evező nélkül sodródó Trisztán. Nem te választod magadnak tudatosan saját sötét éjjeledet. Ezt csak úgy kapod. Ez a te kötelességed, melyet meg kell fejtened, majd sarából ki kell mosnod a benne lévő aranyat.

Alighanem többet tudhatsz meg lelked mélységeiről a fájdalmas és zavarodott időkben, mint a kényelem óráiban. A sötétség és az elragadó örvénylés egyfajta módon felélénkíti a képzelőerőt. Olyan dolgokra is fényt derítenek, melyekről egyébként talán tudomást sem vennél. Az érzelmek és gondolatok egészen más spektrumára válsz érzékennyé. Érzéseid és gondolataid minden határt áthágó szélsőségeit tapasztalod meg, és olyan dolgokat tanulsz, amelyeket észre sem vennél a rend és a ragyogás pillanataiban.

A lélek sötét éjszakája egyáltalán nem különleges vagy ritka. Az élet természetes része, melyből legalább annyit gyarapodhatsz, mint a hétköznapi életszakaszokból. Csak nézz körül barátaidon és ismerőseiden: az egyik válik, a másik édesanyja halálos beteg, egy gyermek súlyosan megsérült egy balesetben, másvalaki nem kap munkát. A legtöbbjük letört és furcsamód viselkedik. Ráadásul mindez csak a saját életünk alapján ma összeírható lista, amibe még bele sem vettem a világban zajló háborúkat vagy a fenyegető terrorizmust. Mindezek egyfelől félelmet váltanak ki belőlünk, ugyanakkor a felfedezés és a tapasztalás lehetőségét is kínálják.

Ha minden erőddel megpróbálsz eliszkolni önmagad sötét éjszakája elől, akkor mindenképpen elmulasztod az általa feladott leckét, a vele járó jelentős változásokkal együtt. Bátorítani szeretnélek: lépj be önnön sötétségedbe, minden erőddel és értelmeddel, mert teljesen újszerű látásmódot alakít ki önmagadról, amely újraértelmezi önértékelésedet, önazonosításodat. Lehet, hogy a folyamat forrása kívülről érkezik: bűnözés, nemi erőszak, abortusz, megcsalatás, üzleti gondok, túszejtés vagy terrorcselekmény formájában, de ennek ellenére magunkban kell felfedeznünk az új erőforrásokat, és egy új életszemléletet. Nem az a célunk, hogy megfejtsük a sötét éjszakát, hanem hogy gazdagodjunk általa.

Utunk kellős közepén egy sötét erdőben találtam magam. Letértem az egyenes ösvényről. Nem könnyű beszélni róla: oly áthatolhatatlan, vad és rögös volt az erdő, hogy még most is elfog a félelem, ha csak rá gondolok... Nem tudok értelmes magyarázattal szolgálni, hogy hogyan keveredtem bele. Rögvest álmossá váltam, mihelyst letértem a helyes ösvényről.

Dante: Isteni színjáték, Pokol, Első ének

Válogatott bölcsességek

• A tanuló legalább három lépést tegyen előre erkölcsi fejlődés terén, amíg egyet előrelép szellemiekben.

• Meditálni nem lehet valamiről. A szó azt jelenti, hogy az ember kiüresíti magát és ebbe az ürességbe esetleg bejön valami, talán transzcendens tartalom. A bizonytalanság egyfajta nyitottságot jelent, amikor az ember mindent elképzelhetőnek tart. 

• A szeretet és annak kiterjesztései – mint pl. az elfogadás, elismerés, a tisztelet – a legerősebb gyógyító erő. A szeretetet a szívvel azonosítják. Némely tradícióban úgy érzik, naponta ellenőrizniük kell a szívük állapotát: teljességét, nyíltságát, tisztaságát, erősségét. Ha valamit csak fél szívvel tudunk csinálni, annak a jele, hogy rossz helyen vagyunk, és ideje kilépni abból a helyzetből. Aki nem nyíltszívű, annak a szíve be van zárva, védekezik, visszahúzódik. „A gyógyulás: kinyitni azt, ami bezáródott, és meglágyítani, ami megkeményedett.“ Megtanulni hinni önmagunkban, a másikban, az életben.

• A hit azt jelenti, hogy megtanultuk, miképpen legyünk biztonságban akkor is, ha a „nem tudás“ állapotában vagyunk. A hit ellentéte az, amikor megpróbáljuk kontroll alatt tartani azt, amit nem lehet. Akinek nehéz elfogadni a meglepetéseket, a váratlan helyzeteket, az ragaszkodik a megszokotthoz, merevvé válik.

• A Tanító tudja, mindig a megfelelő személyek vannak jelen – bármikor is kezdjünk el valamit, az mindig a megfelelő idő, - ami történt, az az egyetlen dolog, ami megtörténhetett, - és ami elmúlt, elmúlt. Ezek az elfogadás mindenkor érvényes törvényei.

• Az ember gyermekkorában az anyag világát látja, és el is hiszi, hogy csak ez van. Ám később minőségi változás szükséges, meg kell érteni, hogy van egy szellemi valóság is. És hogy az anyagi világ értékrendje – minél több pénzt, hatalmat összeharácsolni – csak látszat, és pusztán a lét feltétele. 

• A másik embert úgy kell elfogadni, ahogy van. Meg kell tanulni a másikra kritika nélkül figyelni – ez ugyanis gyógyít.

• Nagyon fontosnak tartom a meditációt, pontosan azért, hogy az embereket átvezessem az anyagi világ értékrendjéből a fény értékrendjébe. Tehát, hogy észrevegyék, itt az idő és a tér illúziójában élünk, de a lélek nem ezekre a törvényekre hallgat.