Ha a világgal megismerően
állunk szemben, három dolog tűnhet fel:
1. A világban vannak tárgyak, amikről meglévő érzékszerveinkkel veszünk tudomást.
2. A világ tárgyai olyan
benyomást gyakorolnak ránk, amik szimpátiát, antipátiát, egyszóval érzéseket
keltenek.
3. A dolgokról tőlünk
független ismereteket szerzünk.
„…az ember ebből rájön,
hogy háromféle módon van összeszövődve a világgal. Az első módot készen találja
és adott tényként elfogadja. A második kapcsolat révén a világot saját ügyévé
teszi, olyasvalamivé, ami jelent neki valamit. A harmadikat célul tűzi ki maga
elé, amely felé szüntelenül törekednie kell.”
„Vajon miért látjuk a
világot ezen a három módon? Egy egyszerű elmélkedés megadhatja a választ:
virágos réten járok, a virágok szememen keresztül adnak hírt színükről. Ez az a
tény, amit adottként fogadok el. Örülök a színek pompájának – ezzel az adott
tényt saját ügyemmé teszem. Érzéseimen át a virágokat saját létemmel kapcsolom
össze. – Egy év múlva ismét ugyanazon a réten járok. Ott már más virágok
vannak. Új örömöt szereznek nekem. Múlt évi örömöm emlékként feléled bennem. Az
öröm bennem van, a virág, ami kiváltotta, már elpusztult. Ám ezek a virágok,
melyeket most látok, ugyanabból a fajtából valók, mint a tavalyiak, egyazon
törvény szerint fejlődtek. Ha a fajtát és annak törvényeit egyszer megismertem,
akkor ezeket az idei virágokban ugyanúgy fellelem, mint a tavalyiakban. És
talán elgondolkodom azon, hogy a tavalyi virágok elhervadtak. A látásukon
érzett örömöm már csak emlékemben él, csak az én létemhez kapcsolódik. Az a
törvényszerűség azonban, amelyet a tavalyi és az idei virágokban egyaránt
megismertem, mindaddig megmarad, amíg ilyen virágok nőnek. Ez olyasvalami, ami
megnyilvánult számomra, de létemtől nem oly módon függ, mint az örömöm. Az öröm
érzése bennem marad meg – a virágok mivolta és törvényei rajtam
kívül, a világban maradnak meg.”
Ebből következik, hogy az
ember alapvetően három részből áll: testből, lélekből és szellemből.
„Test alatt
azt értjük, amelyen keresztül az ember számára a körülötte lévő világ
megnyilatkozik, mint a fenti példában a rét virágai. Lélek szóval
az embernek azt a képességét jelöljük, amellyel a világ dolgait saját létéhez
kapcsolja, amellyel velük kapcsolatban tetszést és nemtetszést, kedvet és
kedvetlenséget, örömöt és fájdalmat érez.” Szellemnek azt nevezzük, ami akkor
nyilvánul meg, amikor az ember előítéletmentesen, a megfigyelt dolgok köréből
meríti gondolatait.
„Testünkkel múló
kapcsolatot teremtünk a világgal; lelkünkben megőrizzük a világ benyomásait;
szellemünkön át nyilatkozik meg nekünk az, amit a dolgok magukban rejtenek.”
„Mindaz, ami testi
folyamat, testi érzékekkel észlelhető, de a tetszésemet és nemtetszésemet, az
örömömet és bánatomat testi érzékkel sem én nem észlelhetem, sem valaki más. A
lélek a testi érzékszervek számára hozzáférhetetlen terület.”
„Az ember testi léte
mindenki előtt nyilvánvaló; lelki életünket mint saját külön világunkat
magunkban hordozzuk. Szellemünkkel a külvilágot magasabb módon ismerjük meg.
Bár bensőnkben feltárulnak a külvilág titkai, de szellemünkkel kilépünk
önmagunkból, hogy meghallgassuk azt, amit a dolgok saját magukról mondanak,
tehát arról, aminek nem számunkra, hanem a dolgok számára van jelentősége.”
„Feltekintünk a csillagos
égre; lelkünk rajongó elragadtatása hozzánk tartozik. A csillagok örök
törvényei azonban – melyeket gondolatban szellemünkkel felfogunk
– nem hozzánk, hanem magukhoz a csillagokhoz tartoznak.”
„Értelmetlenség volna
az én elragadtatásomról beszélni, ha én magam nem volnék; de
gondolataimról személyes vonatkozás nélkül beszélni nem
értelmetlenség. Mert ami gondolataim tartalmában ma igazság, tegnap is igazság
volt és holnap is az lesz, jóllehet csak ma foglalkozom vele. Ha valamely
megismerés örömöt szerez nekem, úgy ennek az örömnek addig van jelentősége;
amíg él bennem; a megismert igazság jelentősége azonban
teljesen független ettől az örömtől. Azzal, hogy a lélek ráeszmél az igazságra,
olyasvalamihez kapcsolódik, ami önmagában hordja az értékét. Ez az érték éppoly
kevéssé tűnik el a lélek érzéseivel, mint ahogy nem is azokkal együtt
keletkezett. A valódi igazság nem születik és nem múlik el: jelentősége
megsemmisíthetetlen.”
„Így az ember három
világ polgára: teste révén a testével érzékelhető
világhoz tartozik; lelké-vel felépíti saját világát; szelleme útján
pedig olyan világ nyilatkozik meg előtte, amely a két előbbinél magasztosabb.
Világos tehát, hogy a
három világ között fennálló különbség miatt három különböző megfigyelési módot
is kell alkalmaznunk, ha meg akarjuk ismerni ezt a három világot és hogy miként
vesz részt bennük az ember.”
A természet világa és az
ember című
cikkben főként csak testi szempontból vizsgálódtunk. A fizikai test az embernek
ásványi létformát ad, élettelen. Az élettest az embernek növényi létformát ad,
és az életét hordozza. Az érzőtest állati létformát ad és az érzéseket, a
lelket hordozza. Az én, a szellem, a gondolkodó pedig a hármas testiségben mint
lélek, mint személyiség nyilatkozik meg. „Az én maga az ember.” A test és a
lélek csak a burkai. A test és a lélek az én hordozója.
„Sohasem hallhatom
kívülről az „én” elnevezést, ha az rám vonatkozik. Csak belülről jövően,
a lélek maga nevezheti magát „én”-nek. Amikor tehát az ember
„én”-nek mondja magát, akkor olyasvalami szólal meg benne, aminek semmi köze
sincs egyik világhoz sem, amelyekből a burkok származnak.”
„Az „én” a testben és a
lélekben él, a szellem pedig az énben. És ami a szellemből van az énben, az
örökkévaló. Az én mindenkor attól kapja jellegét és jelentőségét, amivel
egybekapcsolódik. Amennyiben a fizikai testben él, az ásványvilág törvényeinek,
amennyiben az étertestben él, a szaporodás és növekedés törvényeinek,
amennyiben az érző- és értelmi lélekben él, a lélekvilág törvényeinek,
amennyiben pedig a szellemet fogadja magába, a szellemi világ törvényeinek van
alávetve. Amit az ásványvilág és az élet törvényei hoznak létre, az keletkezik
és elmúlik; a szellemnek azonban semmi köze sincs a keletkezéshez és
elmúláshoz.”
(Idézetek: Rudolf
Steiner: A világ és az ember szellemi megismerésének alapelemei)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése