Őshon

Ne engedj el, s ne tarts meg engem,
a világ így is mozdulatlanul forog,
csak egész halkan suttog az elmúlás:
Maradj s légy hű önmagadhoz.
Ha hiány, nincs és árny-sötét van,
tiszta lényed őrt áll bennem,
s az érintésed, mint tintával átitatott papiruszdarab
Őshonosan belakja a szívem.
Három a valóság, nem kétségben él az ember,
ez teremtő erődnek a varázsképlete,
a téridőben kivetül a jövő, múlt, jelen,
mint szellemek sokszínű élete.
S ha láthatlak, mint világos tengervíztükör,
csodálva nézem, a végtelen hogy csiszol,
lehetnél bár kavics vagy drágagyöngy,
fénylő Napom vagy az éjjeli égbolton.

2016. szeptember 26.