JELENtŐsÉg

Földi leszületésünkkel mikrokozmoszunk is új lehetőséget kapott a fejlődésre, újabb erők befogadására és tisztább létállapotok megteremtésére. Mivel egész lényünk kölcsönhatásban van a világegyetemmel, bizonyos meghatározó sorskódokat szükséges teljesíteni, értelmet adóan kibontani e rövid ittlétünk folyamán. Rövid, mert ez csak egy kis részlet idősorompók közé zárva. De ha felpattan egy-egy időkapocs, egyetlen pillanatban kiterjesztetten láthatjuk s élhetjük meg több életnek a valóságát. A zárt tér eleve azt mutatja, hogy lefedett, beárnyékolt valami vagy valaki által, és hogy az embernek, mint egyénnek nincs eszköze, kulcsa, sem hatóköre ezt megváltoztatni, és e leplet lehántani. Tehát valami vagy valaki tudja ezt megtenni, ha nem az erejével, a tudásával, akkor a puszta jelenlétével olyan energiákat futtat, amelyek megnyitják ezeket a zárt tartományokat. Ez esetben egy egészen új, nyílt térbe kerül az ember, ahonnan szemlélődve a dolgok új jelentőséggel bírnak. Bár a világ a „nincs idő” látszatát kelti, megfoghatatlanná téve a létet, mégis (vagy épp ezért) egyre nagyobb rohanásra készteti az embert, hogy valami maradandót hozzon létre. Eljuthat egy olyan állapotba, hogy ha külsőleg nem is mozdul semerre, belsőleg már megtapasztalhatja az időnélküliséget. Ha ez megtörténik, képes lesz meglátni azt is, hogy csak folyamatok, folyamatosság létezik, ez is egyszer lefelé, egyszer felfelé ívelő, hogy valójában nincs semmi "megtörtént" pontos időhöz kötve. Az időpontok sokasága csak számhalmazokként tornyosul a háromdimenziós világunk metszéspontjaiban. Ha kötni akarjuk az ebet a karóhoz és mi emberek ezt szívesen tesszük az okfejtések gyanánt, csak a magasabb dimenziókban találjuk meg ennek a lehetőségét, leképződését, mint az előzmények és következmények sorozatát. A múlandóság jelentőségszótárából ez törlődik és átkerül az Akasha könyvtárba, a világemlékezet krónikájába, ahol a már megtörténtek raktározódnak, s innét ered az, hogy őrizzük a hagyatékunkat, s így tovább a szellemi örökségünket, kincstárunkat. Ide bepillantva, a tudatosságunk mezejébe felhozva történik meg az ősemlékezés, s tudjuk összerakni az élet eseményeinek összefüggéseit, mint mozaikkockákat a kirakós játékban. Ahhoz, hogy az ember kiutat találjon valamiből, már pedig a legtöbb esetben, embert próbáló sorsokban ez az elsődleges cél a szabadulás felé, először a befelé vezető utat szükséges bejárnia. Így ez paradoxnak tűnik, hisz amíg nincs belátás, addig egy mesterségesen átszőtt világ körforgásában játszódnak le mindennapjaink. Azonban Isteni lényünk nem hódol az anyag törvényeinek, mindig akadnak segítők és vannak kapcsolódási pontok, hogy beteljesülhessen az, ami elvesztette a tiszta állapotok igazságát. Nevezzük ezt egyszerűen keresztútnak, amely az embernek a kereszt misztériuma által bejárt útja. Ez olyan, időpontokhoz nem köthető szakaszokból: fejlődésből, tapasztalásból, szenvedésből, lemondásból, szabadulásból, megváltási folyamatokból áll, amelyet szükségszerű, hogy a mikrokozmosz több leképződésén keresztül, a személyiséghez kapcsolódva véghezvigyen. Így megtörténhet, hogy a kegyelemadó világosság szíven át történő befogadása által, segítségére legyünk minden ember cselekedetének, múltjának, árnyainak és zárt terének a megnyitására, és így kibontakozása segítségére is. A Krisztusi mag szeretet-impulzusai nélkül ez nem lehetséges. Ha jelen tudunk lenni egyidejűleg teljes szívünk egészében a Most és az Örök fénytengelyén, leolvashatjuk, lemérhetjük minden egyes szónak vagy szimbolikának a kódrendszerét, fényrezgéseit és teljes jelentéskollekcióját. Hiszem, hogy a magyar nyelv szókincsének eredete is innen fakad, s hogy ennek köszönhetően minden egyes hang, amit a szívünkben kimondunk, kibontunk és megjelenik lényünk vetítővásznán, képes csatornákat, utat, ösvényt nyitni a világban az energiák kiegyenlítésére, valamint így találunk rá igaz mélységek átélésére s tudjuk meglelni a kapcsolatot a mindenség egységével, az égiekkel és egymással.

szilánkok

- Az érintések játéka, melyben az érintő az érintett. -

&

A szíved mélyén érzed, tudod, milyen nyelven beszél a fény és ért a lélek.

&

Egy mozdulat ereje

mily sok energiamezőt teremt,

köt s felszabadít,

hogy repüljön az ölelés,

s kis pillangók az űrbe.

&

Gondolatcseppek énekelnek,

hogy a felhők és borúk legyenek messzebb,

hogy utat találva középen benned,

együtt ölelhessük a mindenséget.

Egész szívvel, teljes lélekkel,

illúziókra ismerve

találni meg, ami el van rejtve:

Ami lehetsz, s ami lehetek,

csak az, ami vagy, s vagyok melletted.

&

Mit adhat az ember embernek e „nincsen”-ből,

e foszló létből, mely magam is vagyok,

s aki tudja, hallgat, lát, nem kérdez,

mégis érti, hogy a lélek bontja szárnyait.
A változás meg nem áll,

s ha hiszel magadban,

így ez az erő formál,

mely lassan mást is továbbemel.

&

Ahol nincs Itt és nincs Ott,

nem kell keresni,

mert szívünkben ragyog.

Megérint anélkül, hogy múlna a varázs,

s amit kapunk, örökké teljes.

Nincsenek rá szavak, mégis láthatod,

ami kimondhatatlan,

számunkra egy és határtalan,

mert millió pillanatban bennünk van:

Az Élet forrása kiapadhatatlan.

&

Idő és Tér,

melyben a Szeretet

nyíló virág.

Megköszönöm

az életem Veled.

Sugarat bont a Fény,

csak a néma csonk marad,

de te majd elmondod,

mert nincs máshogy

az új kezdet egyben a vég.

&

Oly elevenen élsz itt bennem,

mint az a pillanat,

mely boldog és szabad.

A Napnál is világosabban

járod az utad.

Száműznélek magamból,

ki mondja meg miért, ez hogy lehet?

Bár táncot járnak a szavak,

most veled vagyok így teljes,

s ki értené ezt meg oly tisztán,

hogy a teremtés mily sokszínű állapotból ered.

Bár rövid ez a lét, de talán arra elég,

hogy megtaláljuk egymásban magunkat..

&

A virág nyílik és hervad szüntelen,

csak a végtelen az,

mely magába foglalja a mindenséget,

s be nem határolható.

A folyó, mely elmossa a partot,

s mi beleolvadunk e mindenségbe:

Együtt és mégis külön külön.